Spenótos-ricottás gnocchi
Ez a gnocchi fajta nem burgonyával készül. A tészta jóval lágyabb állagú, mint a burgonyás.
A lágyság részben a ricottának és a spenótnak köszönhető, részben pedig annak, hogy kevés liszt van a tésztában. Először vízben fő, majd sütőben pirul, hogy parmezánnal megszórva roppanós külsőt kapjon.
Hozzávalók: 1 kg spenót, 500 g ricotta, 1 tojás, 80 g reszelt parmezán, 100 g liszt, 50 g vaj, szerecsendió, só, bors
Elkészítés:
1. Tegyük a spenótot egy lábas sós vízbe, forraljuk fel és forróstól főzzük kb. 10 percig.

2. Mikor kész, öntsük le a vizet és tegyük át a spenótot egy serpenyőbe, olvasszunk bele 30 g vajat és pároljuk 5 percig.

3. Hagyjuk lehűlni a spenótot, aprítsuk fel és tegyük egy tálba. Adjuk hozzá a ricottát, 40 g parmezánt, szórjuk meg sóval, borssal és kevés őrölt szerecsendióval.

4. Adjunk a maszához lisztet, de csak annyit, hogy ne legyen túl lágy a tészta, mert különben túl kemények lesznek a gombócok.

5. Közben forraljunk fazékban vizet, mikor forr tegyük bele a diónál kicsit nagyobb gombócokat és főzzük őket, míg feljönnek a víz tetejére. Ekkor szedjük ki őket, csöpögtessük le és tegyük őket sütőtálba.

6. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A maradék vajat kockázzuk rá a golyók tetejére, majd szórjuk rájuk a maradék parmezánt is.

7. Süssük kb. 10 percig, míg a teteje némileg megpirul. Forrón tálaljuk.




del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá