Be kell jelentkezned!

Recept küldéséhez be kell jelentkezned. Még nem vagy regisztrálva? Regisztrálj!

Bezárás

Főoldal | Szezonális | Ünnepek | Húsvét | Készíts otthon csokitojást!

Készíts otthon csokitojást!

image

Sokkal könnyebb elkészíteni, mint gondolnád és igazán különleges húsvéti ajándék lehet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Alap csokitojásh

Szükséges eszközök: 2 kb. 15 cm nagyságú fél tojás alakú öntőforma (hobbiboltokban kapható), 1 kis lapos, széles ecset

Hozzávalók: 200 g jó minőségű csokoládé (lehet tej-, fehér- vagy étcsokoládé is)

Elkészítés:

1. Tördeljük darabokra a csokoládét és gőz felett egy hőálló tálban olvasszuk fel. A tál ne érjen hozzá a vízhez. Keverjük simára, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk kicsit hűlni, de maradjon teljesen folyékony. Kanalazzuk a csoki 1/4-ét az egyik tojásformába, majd kenjük el az ecsettel, hogy mindenhová vastagon jusson. Jusson bőven a szélekre is, hogy jól össze lehessen illeszteni a két fél tojást. Ismételjük meg a másik formával is. Tegyük hűvös helyre, hogy szilárduljon, majd 5 percre a hűtőbe. Ez megkönnyíti a második réteg felkenését, de vigyázzunk ne hagyjuk túl soká a hűtőben, mert elszíneződik a csokoládé.

csokitojas1_655185569.jpg

2. Melegítsük fel a maradék csokoládét újra, majd osszuk el a két fél között (kb. 1 ek kivételével) és kenjük fel a szilárd rétegre az olvadt csokoládét. Késsel kaparjuk le a forma szélére ragadt felesleget, hogy tiszta, egyenes széleket kapjunk.

3. Sütőpapírra borítsuk ki a tojásfeleket. Az egyik felet fordítsuk a hátára (ha meleg a kezünk használjunk vékony gumikesztyűt, hogy ne hagyjunk újlenyomatot a tojáson). Készíthetünk neki sütőpapírból fészket, hogy ne mozogjon. Melegítsük fel a megmaradt csokoládét és az ecsettel kenjük óvatosan a tojásfél szélére. Vigyázva helyezzük a másik felet rá, gyengén nyomjuk össze. Tovább erősíthetjük a tapadást, ha ecsettel kívülről is megkenjük a ragasztási csíkot, betömve a kis lyukakat. Tegyük hűvös helyre, hogy teljesen megszilárduljon.

csokitojas2_970997172.jpg csokitojas3_884691529.jpg

Díszítés

Tetszés és ízlés szerint díszíthetjük a kész tojás külsejét. Például kis lapos csokoládé vagy cukordrazsékkal, amiket kevés olvasztott csokoládéval megkenve kell rányomni a kész tojás felületére.

Nagyon mutatós márványos tojáscsokitojas5_678467286.jpg

Magát a tojást a fent leírtak szerint készítjük, de előtte kipreparáljuk a formát:

csokitojas4_399740211.jpgGőz felett külön edényben olvasszunk fel 50-50 g fehér és világos tejcsokoládét (akkor a leghatásosabb, ha maga a tojás fekete csokiból készül). Hagyjuk kicsit hűlni, majd öntsük őket 2 habzsákba, vagy adagolóba. A formákat tegyük csészékre, ramekin-re, hogy megálljanak, majd az adagolókkal csíkozzuk be mindkét forma belsejét először a fehércsokival, majd mikor az megszilárdult, a tejcsokival. Tegyük hűtőbe 5 percre és folytassuk a fentiek szerint.

Extra!

Tojásunkat meg is tölthetjük kedvenc bonbonunkkal, cukorkával, bármivel. Csodás ajándék lesz.

Természetesen készíthetünk kisebb formákkal kisebb tojásokat is.

Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (1 elküldve):

Réka 2009.02.15. 10:26
avatar
Nagyon nagyon tetszik ez a recept, midenképpen megfogom csinálni ;)
Szólj hozzá comment
Írd be a kódot:
  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Szerkeszd te az oldalt!
Címkék
Nincsenek címkék erre a cikkre
Értékeld ezt a cikket
5.00