Eszünkbe sem jutott a szalagos fánk
Lassan itt a farsangi fánkszezon vége, így éppen itt volt már az ideje, hogy én is készítsek valamilyet.
De eszem ágában sem volt hagyományos szalagos fánkot készíteni, és ennek köszönhetően olajszagban úsztatni a lakást. Amúgy szeretjük a hagyományos fánkot, én főleg a jól megsült cicákat (Anyukám így nevezi a szaggatás során leeső darabokat, melyeket ő szintén megsüt az olajban). Idén már volt szerencsénk enni neki köszönhetően, így én kísérletezhettem valami mással.
Igen, tényleg van valami ezekben a langyos, vajas-cukros fánkokban, ami miatt ellenállhatatlanok lesznek! Ezt Nigella is megmondta! Merthogy a recept tőle van (én már házi istennővé váltam). Bár én szokásomhoz híven már megint variáltam egy kicsit a recepten. Na de nem sokat, csak annyit, hogy kevés kukoricalisztet is adtam hozzá, mert úgy gondoltam, hogy ettől finomabb, omlósabb lesz a tészta, ráadásul a színének is jót tesz. Ja, és a sima cukor helyett pedig gyümölcscukrot használtam hozzá, hogy azért mégse legyen annyira nagyon bűnös (sajnos az).
Hozzávalók (12 muffin formájú, vagy 6 normál fánk méretű):
200 g sütőporos liszt (nekem kb. 5 g sütőpor, és 25 g kukoricaliszt)
100 g finom szemű kristálycukor (nálam kb. 60 g gyümölcscukor)
85 ml növényi olaj
125 ml tej
1 nagy tojás
1 nagy evőkanál vaníliás cukor (nálam igazi, amúgy kevés aroma is jó)
12 teáskanál eperlekvár
100 g sózatlan vaj
kb. 150 g porcukor (szerintem ennél kicsit kevesebb is elég, talán a vajból is, így is elég a jóból)
csipet só (nálam ez elmaradhatatlan az édes sütikből)
muffinsütőforma, vagy ha van, lapos fánksütő forma kiolajozva, vagy alaposan kivajazva(nekem ebből a "fazonból" lett 6 normál méretű fánkom)
Külföldi fánkról hallottál már?
A sütőt melegítsük elő 190 fokra. Keverjük össze a tejet, az olajat, a tojást. Az egészet keverjük össze a liszttel és a cukorral. Ne keverjük sokáig! Töltsük meg a formákat 1/3-áig tésztával, tegyünk a közepére némi lekvárt, majd zárjuk le a masszával. Az előmelegített sütőbe tolva kb. 20 perc alatt süssük meg. Közben olvasszuk meg a vajat, a porcukrot pedig szórjuk egy laposabb tálba. A kisült fánkokat egy villa és egy kanál segítségével (hogy össze ne égessük magunkat), mártsuk meg mindenhol a vajban, majd forgassuk meg a porcukorban. Langyosan tálaljuk, de nem megvetendő finomság szobahőmérsékleten sem.
– ildinyó –



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá