Be kell jelentkezned!

Recept küldéséhez be kell jelentkezned. Még nem vagy regisztrálva? Regisztrálj!

Bezárás

Főoldal | Szezonális | Majdnem női szeszély, Éva módra

Majdnem női szeszély, Éva módra

image

Itt a szezon, pont ma hívtam valakit, aki közölte: éppen málnát szed. Nosza, akkor elő egy remek recepttel!

Éva, az egyik gasztroblogger barátunk írt ezzel a csodás gyümölccsel egy nagyon ígéretesnek mutatkozó málnahabot, amely ráadásul emlékeket is keltet benne.

Gyermekkorom nosztalgikus édessége. Pedig nem is. Vagy nem úgy. Nem érted? Én se! Szóval az úgy volt, hogy régesrégen a Divatcsarnok mellett, ott, ahol most nyilván valami flancos ruhabolt van, ahová a kutya be nem teszi a lábát, volt egy cukrászda, a Perity. Ott készítették a világ legeslegjobb somlói galuskáját. Meg egy bizonyos málnás női szeszély névre hallgató csodát, aminek málnahab volt a tetejét. Csodálatos, rózsaszínű álom. Kicsit tömény volt ugyan, és mindig azt a kicsit feszítő érzést okozta gyomortájékon, mint amit most érzek, ennek ellenére ünnepnap volt, amikor ilyet ehettem. – kezdte.

Évek óta a málnaszezon beköszöntével szent fogadalmat teszek, hogy most, de most aztán igazán csinálok málnahabot, de valahogy mindig elmarad. Nem úgy ma este. A rántott vargánya után nagyon helyénvalónak éreztem ezt a desszertet. Én már hasnehéz vagyok tőle, a fiúk még csak most fogják tesztelni...

Hozzávalók 3 főre:
2 tojásfehérje
20-25 dkg málna
2 evőkanál porcukor

A tojásfehérjéket robotgéppel keményre verjük, az utolsó percekben hozzáadjuk a porcukrot is. Egy edényben villával összetörjük a málnát, ha van, egy kis málnaszörp sem rontja el az összhatást. Amikor a hab már kemény, hozzáadjuk a málnát, azzal is keverünk rajta egy keveset, majd tejszínhabbal és friss málnával dekorálva tálaljuk. – zárta Éva.

Olvasd el érdekes interjúnkat a szólóban most debütáló énekesnővel Noémi Virággal, aki nem ítéli el a húsevőket, de....

Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szólj hozzá comment
Írd be a kódot:
  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Szerkeszd te az oldalt!
Címkék
Nincsenek címkék erre a cikkre
Értékeld ezt a cikket
0