Rántott hagymakarikák
Annyira szeretjük a rántott hagymakarikát, hogy időnként képes vagyok elfelejteni, mennyire utálom panírozni.
A zacskós módszer valamit javít a helyzeten, de még így is kellően macerás. Azt hiszem, először gyorsétteremben ettem ilyet, addig talán nem is hallottam róla. Emlékszem, félve kóstoltam meg, azt gondoltam csípős, erőteljesen hagyma ízű lesz, de nem. A panírba bújtatott hagyma édeskés, lágy íze nagyon tetszett. Az itthoni változat még ennél is finomabb.
Általában 2 közepes fej hagymát, természetesen makóit, vágok kb. 4-5 mm vastag karikára, majd gyűrűire szedem. Szokásos módon panírozom, csak a sót
hagyom el, mert attól levet engedne és megpuhulna. A lisztet lehet ízesíteni őrőlt borssal, de akár friss kakukkfűvel is. Egy nagyobb zacsiba teszem a hagymagyűrűket, lisztet szórok rá, majd összerázom, míg egyenletesen lisztes lesz mind.
Ezután felvert tojásba mártom (már egyesével) őket. Innen kerülnek a zsemlemorsás zacsiba. Többnyire kétszer panírozom, az első morzsa után megint tojás, majd ismét zsemlemorzsa jön. Bő, forró olajban aranyszínűre sütöm. Ezután hintem meg sóval.
– limara –



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá