Kíméld magad az első munkanapon, egyél salátát!
Véget értek az ünnepek, ismét jönnek a dolgos hétköznapok. A gyomrunk az ünnepek alatt nem kis terhelést kapott, elég ha csak visszaemlékezünk, milyen gasztronómiai remekek kerültek az terített asztalra. Most egy igazán kímélő salátát ajánlunk a hétfőhöz!
Nem is bonyolult, úgyhogy reggel indulás előtt is elkészíthetjük, bár aki szeret hosszabban lustálkodni, az már előző este is összekeverheti az alapanyagokat, de azért tegye be a hűtőbe!S hogy mi is kell hozzá, hogy ezt a nagyon finom tejfölös-paprikás uborkasalátát megcsináljuk? Nos, elég beszédes a neve, így mindenképpen kell hozzá uborka, egy kis pohár tejföl, paprika. Méghozzá pirospaprika. Na meg egy csipetnyi őrölt bors és só is, csak hogy markánsabb íze legyen, 2 evőkanálnyi olaj, amiből legjobb az olíva, sőt aki kedveli, választhatja ennek a fokhagymás változatát is.
Szerencsére a mai világban már nem jelent gondot az, hogy januárban is legyen otthon kígyóuborka, hiszen szinte akármelyik élelmiszerboltban hozzájuthatunk. Ha ez meg is van, akkor hámozzuk le a vastag, zöld héját, és vágjunk belőle kis kockákat. Mindegy is a méret igazából, a lényeg, hogy az ízlésünknek megfelelő legyen.
Jön a kavarás!
Fogjuk meg a kis poharas tejfölt és öntsük bele egy keverőtálba. Csurgassuk hozzá a 2 evőkanál olajat, szórjuk rá a pirospaprikát, a borsot és a sót, majd keverjük az egészet jól össze, és ezt az öntetet öntsük rá a salátára. Majd most már az uborkákkal együtt forgassuk jól át az egészet, hogy mindenhova kerüljön öntet. Aki szereti, szárított metélőhagymát is szórhat a tetejére, sőt, akinek van apró kis konyhanövény sarka a lakásban, az frissen is téphet hozzá.
S ha már nekiálltunk, hogy magunknak kímélő ebédet készítsünk az első munkanapra, akkor ne habozzunk, és lepjük meg kollegáinkat is. Biztos jól fog nekik esni ez a kis új évi gesztus!



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá