Be kell jelentkezned!

Recept küldéséhez be kell jelentkezned. Még nem vagy regisztrálva? Regisztrálj!

Bezárás

Főoldal | Mindennapra | Reggelire-vacsorára | Már most a holnapi reggelidre gondolunk

Már most a holnapi reggelidre gondolunk

image A gasztroblogger fotójával

Még pedig egy citromfüves-tökmagos kása képében, amelyet könnyen elkészíthetsz, ha előtte való este beáztatod a gabonapelyhet.

Ráadásul külön nagy örömünkre szolgál, hogy ismét felavathatunk egy kiváló gaszttobloggert itt az 5Perc Konyhán, aki szintén lelkesen csatlakozott kis csapatunkhoz. Ami már nem is olyan kicsi, igaz, ami igaz. A vegagyerek elnevezésű blogról és annak szakavatott gazdájáról, Siccikéről van szó. A szerelm első látásra esete volt, amikor először látogattunk meg az oldalát. A vega étkek elkészítéséhez olyan szakértelemmel és lelkiismeretes munkával áll neki, hogy öröm nézelődni a lapján. Az 5Perc Konyha különösen szerencsésnek érzi magát, hogy a vega világ egyik jeles blogos képviselőjével együttműködhet.

Mindenkinek mondjuk, hogy az itt megtalálható receptek csak töredékei annak, amelyet a vegagyereken találhatnak, tehát mindenképp érdemes szétnézni ott is, hiszen minél többet olvasunk, látunk és kipróbálunk, annál szélesebb lesz a konyhai ismeretünk.

Fogjunk hát bele Siccike első receptjének ismertetéséhez és vágjunk bele: készítsük el holnap reggelire ezt a remeknek ígérkező kását!

Egy elég gyorsan elkészíthető reggeli kása, ha előtte való este már beáztatjuk hozzá a gabonapelyhet. A Kicsinek és nekem nagyon ízlett, a Nagy mióta óvodába jár és ritkábban eszik itthon kásás reggelit, azóta nem nagyon akarja megenni őket...:-(
A citromfű remekül passzolt hozzá!

TIPP: a reggeli kásákba tett citromlé (C-vitamin) révén jobban felszívódik pl. a tökmag magas vastartalma!

Hozzávalók (2 főre):
6 ek. 5 gabonás pehely
víz + rizstej felesben (további infók a leírásban)
2 kisebb banán
2 kis alma
1/2 hámozott citrom
50 g szójajoghurt (el is hagyható)
2 ek. tökmag
2 kisebb ág citromfű

Gondolkodj előre! Szuperanyu pogácsája Neked is ízleni fog! 

Előző este beáztatjuk a gabonapelyhet. Egy kis lábasban feltesszük főni a pelyheket úgy, hogy felöntjük kb. 2-3-szoros mennyiségű folyadékkal, felforraljuk, majd lassú tűzön főzzük, amíg megpuhul (5-8 percig). Főzés közben pótolni szoktam a folyadékot, hogy a végére is jó leveses maradjon a kész kása. Összeturmixoljuk az egyik almát, a banánokat, a citromot és a szójajoghurtot. A másik almát felaprítjuk és elkeverjük a gyümölcspürével, illetve a megfőtt gabonával. Tökmaggal és a citromfűvel díszítjük. – zárta Siccike ezt a nagyon is finomnak tetsző reggeli fogás bemutatását. (Alapötlet: Ute-Marion Wilkesmann: Schrot statt Schrott)ű

Kíméld a gyomrodat egy kis tojáslevessel! A gyerekek is szeretni fogják!

Hozzáadom: Add to your del.icio.us del.icio.us | Digg this story Digg

Hozzászólások (0 elküldve):

Szólj hozzá comment
Írd be a kódot:
  • email Elküldöm ismerősőmnek
  • print Nyomtatóbarát verzió
  • Plain text Csak szöveg
Szerkeszd te az oldalt!
Címkék
Nincsenek címkék erre a cikkre
Értékeld ezt a cikket
0