Sütőtök leves, mert finom!
Ha már unod a rendes elkészítési módját, azaz a sült tököt, akkor különösen neked ajánljuk ezt a krémlevest!
Mert tény, nagyon finom a sült tök, de azért az ember így lassan a szezon vége felé azért már ráun egy kissé. Na de éppen most kezd egyre olcsóbb lenni, szóval éppen most kellene még valamit kitalálni belőle.
Éva megoldotta ezt a gondunkat és egy szuper kis leves receptjét osztotta meg velünk.
Tavaly már megénekeltem egy sütőtök levest, azonban a mostani kicsit másként készült. Alapjaiban Zsófiéra hasonlít, de tekintve, hogy nem volt itthon narancsom, kicsit a fűszerezésén is változtattam.
Hozzávalók 3 személyre:
tisztán mérve 50 dkg sütőben készre sütött tök
1 kis fej vöröshagyma
5 dkg vaj
1 közepes krumpli
1 kis alma
só
bors
szerecsendió
őrölt gyömbér
1 dl tejszín
1/2 erőleves kocka
1 evőkanál méz
Elkészítés:
A vajat megmelegítettem, rádobtam a nagyon apróra vágott vöröshagymát, üvegesre dinszteltem, majd hozzáadtam a mézet is. Felengedtem kb. 1 liter vízzel, beledobtam a kis kockákra vágott krumplit, a meghámozott, feldarabolt almát, az erőleves kockát, sóztam, borsoztam, és az egészet puhára főztem. Amikor ez megvolt, belekapartam a sült tököt is, amit sütéskor megszórtam egy kevés muscovado cukorral, ami isteni ízt adott neki. A botmixerrel krémesre dolgoztam a levest. Ekkor jött bele a szerecsendió és a gyömbér, még egy kevés só, végül pedig a tejszín. Pirított tökmaggal, néhány csepp olívaolajjal tálaltam.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá