Pihenőnapi gazdag krumplileves
Megint itt a szombat, amely pihenő nap is egyben, ám a háziasszonyok legtöbbször ilyenkor lejtenek érzelmes tangót többek között a porszívóval is.
Éppen ezért hívtuk segítségül ismét Zsuzsit, aki megint olyan gazdag és finom levest készített, aminek a leírása közben is már csurgott a nyálunk. Ám most már átadjuk a szót!
– Választásom a tejfölös krumplilevesre esett, amit már pár hete nagyon kívántam. Az az érdekes, hogy amióta rendszeresen főzök, – márpedig ez legalább tizenkét év – még sosem készítettem ilyen levest. Nem baj, valamikor el kell kezdeni… Mivel tartalmas levest szerettem volna csinálni, került bele a krumpli mellé leveszöldség, kolbász is. Olyan sikere volt, hogy a nagy kondérnyi leves estére el is fogyott, mert állandóan rájártunk.
Az lehet, hogy most főztem ilyet először, de biztos, hogy nem utoljára…– írta Zsuzsi.

Na, de most lássuk a hozzávalókat:
4-5 szem közepes krumpli
két vékony sárga-és fehérrépa
20 dkg zeller
10-15 dkg szárazkolbász
egy nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
egy evőkanál majoránna
pirospaprika
egy teáskanál darált erős paprika
só, bors
egy evőkanál liszt
2-3 dl tejföl
olaj
4-5 szem közepes krumpli
két vékony sárga-és fehérrépa
20 dkg zeller
10-15 dkg szárazkolbász
egy nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
egy evőkanál majoránna
pirospaprika
egy teáskanál darált erős paprika
só, bors
egy evőkanál liszt
2-3 dl tejföl
olaj
Jöjjön az elkészítés!
Nagyon kevés olajat forrósítok, ezen megpárolom a hagymát. Hozzáadom a felkarikázott kolbászt, és addig pirítom, amíg a zsírját kiengedi. Rádobom a kisebb darabokra vágott leveszöldséget, zellert és a krumplit és pár percig kevergetve sütöm. Megszórom kb. egy evőkanál pirospaprikával, elkeverem, majd felöntöm annyi vízzel, amennyi kétujjnyira ellepi. Hozzáteszem a babérlevelet, sót, borsot, majoránnát, paprikakrémet, és a nagyobb darabokban hagyott fokhagymát, és addig főzöm, amíg a zöldségek megpuhulnak. A tejfölt elkeverem a liszttel, és besűrítem a lassú forrásban lévő levest. A tányéron ízlés szerint adok még mellé tejfölt. Jól esik hozzá a friss ropogós kenyér. – adott a végére egy jó tippet Zsuzsi.
Most már csak azt kell kitalálni, hogy mi legyen a leves után. Nézzünk valami desszertet is, kukkantsatok majd be!
– a zsuzsi főz –

del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá