Légy Julia Roberts egy estére! Vágyfokozó ízletes praktika
Nagy valószínűség szerint kevesen vannak, akik ne látták volna a Micsoda nő! című filmet és annak hatására ne kezdtek volna el álmodozni. Egy részét könnyű megvalósítani…
Nem is kell hozzá más, mint egy üveg pezsgő és eper, minden mennyiségben!Habos, illatos fürdő, na meg egy jó pasi. Igaz, hogy olyat találni, mint Richard Gere elég nehéz, de hát mindenki érje be azzal, ami jutott neki, s úgyis az a legszebb, amelyet mi választottunk. Csak ha éppen már egy kicsit gyengült a lángolás és ellaposodott a szerelmi élet, be lehet vetni azt a nagyon izgató cselt, amellyel Julia Roberts is élt.
Válasszunk ki valamilyen finom pezsgőt, s most ne spóroljunk, különleges este lesz, ki kell tenni magunkért. Legjobb az édes, de persze ez ízlés dolga. Hűtsük jól be, majd foglalkozhatunk az eprekkel. Mossuk meg őket és szedjük ki a csumájukat, majd pár szemet a kevésbé szépekből kockákra vágjunk fel, ezt pedig szórjuk bele egy pezsgőspohárba. A többit tegyük egy tálkába és ezt készítsük be a fürdőszobába, a kádhoz elérhető közelségbe. Nem árt, ha némi porcukorról is gondoskodunk.
Válasszunk ki valamilyen finom pezsgőt, s most ne spóroljunk, különleges este lesz, ki kell tenni magunkért. Legjobb az édes, de persze ez ízlés dolga. Hűtsük jól be, majd foglalkozhatunk az eprekkel. Mossuk meg őket és szedjük ki a csumájukat, majd pár szemet a kevésbé szépekből kockákra vágjunk fel, ezt pedig szórjuk bele egy pezsgőspohárba. A többit tegyük egy tálkába és ezt készítsük be a fürdőszobába, a kádhoz elérhető közelségbe. Nem árt, ha némi porcukorról is gondoskodunk.Vágyat keltő fürdő
Ezt követően kezdjük el engedni a forró vizet, amelybe bőven önthetünk illatos habfürdőt, mert egyrészt kellemes hatást kelt, másrészt a hab izgalmas takarásában kellemes lesz keresgélni az örömöt hozó érintéseket… Nem árt, ha jó néhány gyertyát elhelyezünk a fürdőszobában, éppen annyit, ami izgalmas félhomályt varázsol. Praktikus a tükör elé tenni párat, mert visszaveri fényt. Erotikusan izgató lehet a lágy gyertyalángban vetkőztetni a megfáradt szerelmest…
Csábítsuk el a belépő pasit
Most már csak az van hátra, hogy mielőtt a kedves belépne a lakásba, vegyünk magunkra valami nagyon-nagyon pajkos és izgató fehérneműt, amelyről tudjuk:
nem képes neki ellenállni és rövid idő alatt megszabadít majd minket tőle. Gyorsan kapjunk magunkra egy fürdőköpenyt, vagy éppen a párunk egyik pólóját, és csábosan pózolva várjuk az ajtóban. Időt sem hagyva neki a sokkból való felocsúdásra, csábítsuk a fürdőszobába, s kezdődhet a nap bizonyára legkellemesebb része: a kölcsönös kényeztetés. Itt kap szerepet a pezsgő és az eper, amely nagyszerű íz harmóniát képez, és pajkos játékra csábít: próbálják meg egymás szájából enni a gyümölcsöt, illetve az is nagyon izgalmas, amikor a pohárban lévő kis darabokat csókolózás keretében átadják egymásnak.
S hogy ez után még mi történhet a habokban? Csak a fantázia szabhat határt! Ha esetleg lenne még ilyen ötleted, ne habozz, írd meg nekünk hogy segíthetssünk egymásnak!
Figyelem! Csak szalonképes anyagokat fogadunk el!



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá