Vigyázz, ez tényleg kacsa!
Igazi, egész pecsenyekacsát sütött meg dibbuk. Próbáld ki te is, nem fogsz csalódni.
Az elkészítése sokkal egyszerűbb, mint amennyire ijesztő egyben egy ilyen jószág. Az aprólékot például gondosan becsomagolva rögtön betettem a mélyhűtőbe, ezzel egyelőre nincsen gond. A visszamaradó kacsát kívül belül megmostam, lecsöpögtettem és innentől a nagyján túl is vagyunk.
A belsejét bedörzsöltem durva, nagy szemű sóval és bőséges mennyiségű majorannával. Meghámoztam és kimagoztam egy-két almát, amit feldarabolva beletuszkoltam a kacsa belsejébe (ekkor már anyja se ismerne rá…), és az almaszeletek közé elrejtettem egy-két gerezd fokhagymát is. Ha találtam volna háztartási spárgát, ezzel a lábait összekötöztem volna, így jópár hústűvel dekoráltam ki, hogy legalább a töltelék ne essen ki.
Zöldségekkel ágyaztunk meg!
Egy nagy tepsibe durvára vágott hagymadarabokból és sárgarépa karikákból piedesztált (zöldségágyat) emeltem, hogy a kacsa ne ússzon majd a kisülő zsírban. Köré is elhelyeztem néhány szelet megpucolt almát. A mellével fölfelé zöldségágyra helyezett madarat még megkentem kis zsírral, majd az egészet alufóliával borítottam és betettem a sütőbe.
Ekkor adódik egy óra az elmélkedésre, illetve arra, hogy pár nagyszem krumplit héjában sós vízben félpuhára főzzünk, majd kihűtsünk. Később a krumplikat félbevágjuk, vagy mérettől függően, csónak alakúra szeleteljük. Egy óra elteltével megnézzük a kacsát, meglocsoljuk a keletkező szafttal, és mellé helyezzük a krumpli cikkeket, illetve egészben hagyott fokhagyma darabokat. Még egy fél órát így visszatesszük, közben időről időre locsolgatjuk majd egy rövid időre a fólia nélkül is pirítjuk. Még előnyösebb, ha van grill fokozat.
Tálalás előtt még érdemes kicsit pihentetni a madarat, végülis volt dolga elég. Héjában sült krumplival, a töltelék almával, sült fokhagyma darabokkal, és a szokott módon elkészített almás párolt káposztával tálaljuk.
– dibbuk –



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá