Mascarponés csirkeragu: olasz ízek háziasan
Ilyen hőségben is kell valamit készíteni a családnak, bár reméljük a legtöbb ember a strandon múlatja az idejét.
Olyan receptre esett a választásunk, amely kellemes mediterrán hangulatával nagyon is jól illik ehhez szinte elviselhetetlen kánikulához, amikor az ember legszívesebben csak feküdne a hűvös szobában. Ám enni kell, s ha a siserehad is hazaérkezik, akkor bizony a korgó gyomor nincs tekintettel a hőségriadóra.
Zsuzsi segített minket újfent, aki egy akció során nagyon jutányos áron jutott hozzá a mascarponéhoz.
– Most úgy voltam vele, hogy nem édességet vagy süteményt készítenék belőle, hanem valamilyen sós ételben is kipróbálnám. Nézegettem recepteket a neten, de általában hús töltelékeként szerepelt a mascarpone, én pedig valami egyszerűbbre vágtam. Végül úgy döntöttem, a saját fejem után megyek, és nem bántam meg. Csirkemellel és zöldségekkel készült a ragu, melynek krémességét végül a belekevert mascarpone adta meg. Nagyon finomnak találtuk, mondtam is Attilának, hogy biztos gyakrabban fogom készíteni. – kezdte Zsuzsi.
Hozzávalók:
50 dkg csirkemell
2 zsenge cukkíni
5 fej gomba
3 gerezd fokhagyma
3 nagyobb paradicsom
8-10 kisebb bazsalikomlevél
só, bors
2-3 evőkanál liszt
5 dkg vaj
25 dkg mascarpone
– A csirkemellet kisebb darabokra vágom és meghintem liszttel, majd kézzel összeforgatom, hogy a liszt a húst mindenhol egyenletesen vékony rétegben vonja be. A vajat serpenyőben felforrósítom, rádobom a húskockákat és kevergetve aranybarnára sütöm, sóval, borssal ízesítem. Közben a cukkínit nem túl apró kockákra vágom, és a gombát is hasonlóképpen darabolom. Ha a csirke már a megfelelő színt elérte, mellédobom a cukkínit és a gombát, valamint a felszeletelt fokhagymát is, és kevergetve addig sütöm, amíg a zöldségek roppanós-puhára nem sülnek.
Tésztával tálald!
– Ha ez megtörtént, beleszórom a kicsit megvagdosott bazsalikomleveleket, a nyolcadolt paradicsomokat, egy-két percig kevergetem, és beleteszem a mascarponét is. Fontos, hogy a paradicsom a hőtől csak éppen összeessen, ne főjön szét. Pár percig még főzöm az ételt, hogy összekeveredjenek a hozzávalók és összeérjenek az ízek, majd főtt tésztával tálalom.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá