A Világ Legkönnyűbb Túrógombóca
Mindig nehéz kitalálni, hogy mi is legyen a szombati étel, mert annyi mindent kell ebbe az egy napba belezsúfolni.
Ám Piszke túrógombóca már olvasás közben is elnyerte a tetszésünket, így úgy döntöttünk, hogy mi is ezt készítjük el, s reménykedünk mellé, hogy végre már nem fog esni az eső.
– A Világ Legkönnyűbb Túrógombóca. Azért "könnyűbb", mert az az állagára értendő. Meg persze nem is bonyolult elkészíteni sem. Az érdem nagymamámé, már rég nincs köztünk, legyen akkor Túrógombóc berényi mama módra. – kezdte Piszke, aki nem mellesleg az egész családnak örömmel készíti el ezt a fogást.
Hozzávalók:
fél kg túró
4 ek. liszt (nem csapott, nem púpozott)
2 tojás
egy nagy csipet só
5 dkg vaj
4 ek. zsemlemorzsa
– Feltettem egy közepes lábasban vizet, hogy míg dolgozom, felforrjon. A vajat felforrósítottam egy teflonserpenyőben, és gyengén átpirítottam rajta a zsemlemorzsát. A túrót villával áttörtem. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját összedolgoztam a túróval, a fehérjét pedig kemény habbá vertem. A négy evőkanálnyi liszttel jól összedolgoztam a tojásos túrót, majd két részletben belekevertem a habot. Az első felét jó alaposan kell, a másodikat kissé óvatosabban, de homogén legyen a massza.( Ne higgyünk a károgóknak, nem fog összetörni a hab, teljesíti feladatát.) – hangsúlyozta a háziasszony.
Gombócok! Felfele!
– A masszából nedves kézzel nagyobb diónyi gombócokat csináltam. Ahogy kész lett az első 12-15, beleeresztettem a lobogó vízbe, majd óvatosan kavartam egyet rajtuk, alul le ne ragadjanak. Kb. egy perc után már indultak is felfele, ezután még kb. 5 perc kellett a lobogó vízben ahhoz, hogy kész legyenek, ekkor szemmel láthatólag kissé meg is nőttek. Óvatosan kilapátoltam őket a morzsára, és még óvatosabban meggurigáztam őket benne.
Ezután jött a következő, meg a következő adag.
– Nálunk négy személyre nem is 50, hanem 75 dkg túróból csinálom, a többi hozzávalót persze arányosan emelve. Mérettől függően - small is beautiful! - 55-65 db lesz a háromnegyed kilóból. Egy jóétvágyú férfiembernek meg se kottyan 15 egy erősebb leves után sem.
Pucéran a legjobb
– Bevallom, mi "meztelenül" szeretjük igazán, semmi zsemlemorzsa, csak vaníliás porcukor vagy valamilyen dzsem, a kiskorúak - mivel ez büntethetőséget kizáró ok - Nesquik kakaóval szórják. Most az itt nyaraló unokatestvér és a blog kedvéért morzsáztam, a vaj zsemlemorzsa arány így utólag kissé találgatás-szintű.
– A gombócok viszont csak frissen tökéletesek, állásukban összébb esnek és kissé megdermednek, de nálunk soha nem marad hírmondó így estére. Még egy technikai megjegyzés: a túró állagától - mennyire száraz vagy nedves - függően mehet még egy fél evőkanál liszt hozzá. – adott még búcsúzóul egy jó tippet a kiváló gasztroblogger.



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá