Virslis muffin, igazi „sörmellé-való”
Tegnap este nagy tettet vitt véghez a DVSC. Felkerült a BL főtáblájára! Fejet hajtva tettük előtt, most a férfiaknak kedvezünk egy kicsit.
Ugyanis innentől már tényleg kikerülhetetlen, hogy a tv képernyője elé szegeződjenek és szurkoljanak annak a csapatnak, akik nem csak a piros-fehér színeket, hanem egész Magyarországot képviseli majd az európai topligában. Ha pedig az urak a tv előtt ülnek, akkor dukál a sör, mellé pedig valami finom harapnivaló. Ami természetesen sós, jobban csúszik rá a „folyékony kenyér”.
Nos, Gigi-nél találtunk egy remek receptet, aki egykor még kockásnál akad rá a leírásra, s azóta többször is elkészített. S ahogy írta: – …a fiúk nagyon szeretik sör mellé enni. A lányok meg másnap reggel tejjel fogyasztják. Az eredeti recepthez képest most annyi változás történt, hogy nincs itthon füstölt sajt, így az most kimaradt.
Hozzávalók:
2 dl kefír
fél dl olaj
2 tojás
10 dkg reszelt sajt (fele füstölt legyen)
1 kis fej lilahagyma
1 kis fej vöröshagyma
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
4 db virsli
– Egy virslit apróra vágok, a hagymákat megtisztítom és apróra vágom. A hozzávalókat összekeverem. A muffinsütőt kikenem margarinnal, belerakom a tésztát. Három virslit négy-négy darabra vágok, és a tészta közepére szúrom a darabokat. 200 fokon kb. 22-23 perc alatt készre sütöm. – zárta Gigi.
Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak annyi teendőnk maradt, hogy mi is odaüljünk a párjaink mellé, és együtt szorítsunk a magyar csapat sikeréért!



del.icio.us
Digg
Hozzászólások (0 elküldve):
Szólj hozzá